Az atkák kapcsolata a darazsakkal és a méhekkel, vagyis a hártyásszárnyúakkal kedvelt vizsgálati területe az akarológiának. Számos atkacsoport (főleg a Mesostigmata és a Sarcoptiformes rendekből) gyakran megfigyelhető a hártyásszárnyúak fészkeiben vagy testükön. Ez a kapcsolat a két állatcsoport között igen régi, már az Eocénból (44-48 millió évvel ezelőttről) vannak olyan fosszíliáink, amelyek ezt a kapcsolatot igazolják. Számos atkafaj adaptálódott a hártyásszárnyúakon való élethez, speciális mechanizmusok és karakterek alakultak ki az atkákon, hogy minél biztosabban rögzítsék magukat a gazdaállathoz.

Az elmúlt néhány évben a pollinátorok és ezen belül a mézelő méh körüli problémák a kutatások célkeresztjébe kerültek. A vizsgálatok több irányból is arra a kérdésre keresték a választ, hogy mi okozhatja a beporzó rovarok, és köztük a mézelő méhek egyedszámának csökkenését, illetve hogy a kelet-ázsiai eredetű ázsiai méhatkának (Varroa destructor Anderson & Trueman, 2000) milyen szerepe van a méhcsaládok pusztulásában. Bár a mézelő méh az egyik legjobban ismert rovar, azonban a parazitáiról (kivéve az ázsiai méhatkát és a méh-légcső atkát [Acarapis woodi (Rennie, 1921)]), illetve a vele együtt élő állatokról nagyon kevés információnk van. Hazai viszonylatban az első és ez idáig egyetlen összefoglaló munka Örösi Pál Zoltán nevéhez fűződik, aki "Méhellenségek és a köpű állatvilága" című munkájában megközelítőleg negyven atkafajt sorol fel a kaptárokból. Ezeket az adatokat ő elsődlegesen a külföldi szakcikkek alapján említi, de számos hazai kaptárlakó fajról is beszámol. Sajnos, az elmúlt majd száz évben jelentős feltárás a méhkaptár atkáiról nem készült, pedig egy kaptár akarológiai szempontból nagyon összetett, számos olyan atkafaj is élhet benne, amelyek vagy kisebb méretük vagy rejtettebb életmódjuk miatt nem, vagy csak nagyon ritkán kerülnek szem elé. Azonban a pollinátorok számának csökkenése nem csak a házi méhcsaládokat, hanem a vadon élő más megporzó hártyásszárnyúakat, így a különböző vadméh fajokat is érinti. Ezért fontos a pollinátorok biológiájának jobb megismerése, amihez hozzátartozik a vadméhek parazita atkáinak a feltárása is. 

Néhány fontos a méheken élő atkafaj:

Varroa destructor Anderson & Trueman, 2000

Rövid leírás: Nagy termetű, széles, bab alakú atka, amely szabad szemmel is felismerhető. A háti lemez egységes, nagyszámú tű alakú szőrrel borított, csupán a dorzális lemez szegélyén figyelhető meg egy sor robusztus, tüske alakú szőr. A hasi oldalon a ventrianális lemez mellett két oldalt két nagyméretű metapodális lemez látható, az anális lemez háromszögletes. A mell lemez öt pár, hosszú, tű alakú szőrt visel. A hasi oldal többi lemeze sok rövid szőrrel borított. A lábak zömökek, végükről a karmok hiányoznak, hasi és háti oldalukon erős robusztus szőrök helyezkednek el.

Megjegyzés: Hazánk területéről először 1983-ban mutatják ki a fajt és az általa okozott károkat, illetve megemlíti a közép-európai terjedését is (1970-ben találják meg Bulgáriában, 1976-ban Erdélyben, 1978-ban az egykori Csehszlovákiában és Magyarországon). Egy, a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzött, Halmágyi Levente által 1968-ban gyűjtött kaptársöpredék mintából még nem került elő ez a faj, ami azt is bizonyíthatja, hogy ténylegesen csak az ez utáni évtizedben hódította meg hazánkat. Az ázsiai méhatka morfológiája jól utal parazita életmódjára. A lábak végén a karmok redukálódtak, helyette a sima felszínen való megtapadást elősegítő membrános kutikula képződmény található, amely funkciója a tapadókorongokéhoz hasonló. Szintén a gazdaállaton való jobb megmaradást segíti elő az atka erős szőrözöttsége, kiegészítve a szegélyen és a lábakon levő robusztus és erős szőrökkel, amelyek biztosítják, hogy a méh szőrei között a legjobban rögzüljön.

Neocypholaelaps apicola Delfinado-Baker & Baker, 1983

Rövid leírás: Közepes termetű, széles, ovális alakú atka. A háti lemez egységes, erősen ráncolt a kutikulája, a háti szőrei vastagok és pillásak, csupán néhány háti szőr (j4, j5 z5, j6) vékonyabb. A hasi oldalon csupán az első két szternális szőr (St1 és St2) helyezkedik el a mell lemezen, az St3 és St4 a membrános kutikulán ered. A nőstény ivarlemeze sima, az anális lemezen három tű alakú szőr van, a felülete ráncolt.

Megjegyzés: Eredetileg Pakisztánból leírt faj, amelyet később Belgiumban gyűjtöttek, majd hazánk területéről is kimutatták, a későbbi vizsgálatokban már több kaptárból is előkerült. E faj és a közel rokon fajok életmódjáról még kevés ismerettel rendelkezünk. Feltételezhetően pollenfogyasztó atkák, amelyek a virágokon várakozva a méhekkel vitetik magukat a kaptárokba. A pakisztáni méhatka közvetlenül nem károsítja a méheket, sem a kifejlett egyedeket, sem a tojásokat és a lárvákat. Túlszaporodása esetén a kaptárban lévő virágpor és a virágporból készülő méhkenyér fogyasztásával szűkösebb időszakokban a kaptár egyedeinek túlélését csökkentheti. 

Parasitellus fucorum (DeGeer, 1778)

A másodlagos nimfa rövid leírása: A podonotális és opisthonothális lemezeken jellegzetes hálózatos mintázat figyelhető meg. Az r5 és z2 szőrök hosszabbak, mint a többi háti szőr és finoman pillásak. A mell lemezen négy pár hosszú és finoman pillás szőr található, a mell lemez felszíne hálózatos mintájú. Az ötödik szternális szőr (St5) a membrános kutikulán, kis apró lemezen helyezkedik el, közel a 4. láb csípőjéhez.

Megjegyzés: Ezt a fajt több esetben is említik Európából, különböző poszméh fajokról, azonban megtalálták a mézelő méhen is (Apis mellifera carnica). A másodlagos nimfa a poszméhek testén tartózkodik, míg a kifejlett atka a poszméhek fészkeiben él. 

Scutacarus acarorum (Goeze, 1780)

Rövid leírás: Háti szőrök (c1, c2, d, f1, h) hosszúak és széleiken pillásak, azonban nem érik el a következő szőr eredési pontját. Kivétel e2 és az f2 szőrök, amelyek nagyon rövidek és tű alakúak. A 3a szőr rövidebb, mint a 3b, és a 4b fele olyan hosszú, mint a 4a.

Megjegyzés: Nagyon gyakori faj, találkozhatunk ezzel az atkával Európa, Észak-Amerika és Mongólia területén, ahol mindig poszméhek testén található meg.

Kuzinia laevis (Dujardin, 1849)

A nimfa rövid leírása: A háti szőrök rövidek, tű alakúak. A lábak rövidek, a karmok jól fejlettek. A 3. coxális mezők egymástól távol állnak és zártak. A coxális szívókorongok hiányoznak. A hasi oldal szívómezeje nagy, négyszögletes, egy pár nagy központi szívókoronggal és három pár kisebb oldalsó szívókoronggal rendelkezik.

Megjegyzés: A K. laevis fajt a legfontosabb gazdafajával (Bombus terrestris Linnaeus, 1758) együtt az egész világon széthurcolták, ma Új-Zélandtól Chile-ig ismert. Ahová a gazdafajt betelepítették, oda ezt az atkát is behurcolták, és egyes esetekben a helyi poszméh fajok is az atka gazdáivá váltak. A Bombus fajok mellet Xylocopa és Osmia fajokon is előfordul. A nimfa foretikus a vadméheken, míg a kifejlett atkák a fészkekben élnek és pollennel vagy méhkenyérrel táplálkoznak.

Chaetodactylus osmiae (Dufour, 1839)

A nimfa rövid leírása: A lábak zömökek, az első három lábon erős karom, míg a negyediken hosszú végszőr található. A háti oldalon az elülső lemez kisebb, háromszögletes alakú és egy pár tű alakú szőrt visel. A hátulsó lemez nagyobb, pajzs alakú, rajta hét pár tű alakú szőrrel, jellegzetes mintázattal és egy fordított m-alakú erősen szklerotizált kaudális régióval. A hasi oldal szívómezeje nagy, ötszög alakú, egy pár nagy központi szívókoronggal és három pár kisebb oldalsó szívókoronggal rendelkezik. A ventrális szőrök hosszúak.

Megjegyzés: Ezt a fajt tudományra új fajként, Samšiňák (1973) írta le Chaetodactylus mahunkai néven a Bakonyból, majd később a gyakori Chaetodactylus osmiae szinonimájaként azonosították (Fain 1981). A gazdafajok elsődlegesen az Osmia nemből kerülnek ki, de más Apidae családba tartozó méheken is megtalálták már.

Sennertia cerambycina (Scopoli, 1763)

A nimfa rövid leírása: A lábak zömökek, az első három lábon erős karom, míg a negyediken hosszú végszőr található. A háti oldalon nyelv alakú háti lemezt találunk, amely a háti szegélytől csupán a test elülső 1/3-áig ér, és ezen a pajzson jellegzetes vonalas mintába rendeződött pontsorok figyelhetőek meg. A pajzson csupán rövid, tű alakú szőrök vannak, míg a pajzson kívül négy pár hosszú, vastag és két pár rövid, tű alakú szőrt találunk. A hosszú szőrök elérik a következő hosszú szőr eredési pontját. A hasi oldal szívómezeje kicsi, kör alakú, és egy pár nagy központi szívókoronggal valamint három pár kisebb oldalsó szívókoronggal rendelkezik. A hasi oldalon lévő szőrök vékonyak, tű alakúak.

Megjegyzés: A Sennertia cerambycina fajt elsődlegesen Xylocopa fajokon találták meg eddig, de más Apidae családba sorolt méhekről is előkerült.