Kártevők atkái
Bevezetés
Meztelen csigák atkája a Riccardoella oudemansi Thor, 1932 faj
Néhány évvel ezelőtt a nagy meztelencsigán, valamint spanyol meztelencsigán furcsa fehér atkákra figyeltek fel, amelyek az azonosítás után az Ereynetidae családba tartozó Riccardoella oudemansi Thor, 1932 fajnak bizonyultak és magyarul a faj a csiga atka nevet kapta.
Rövid leírás: Gyengén szklerotizált, fehér színű, nagyobb termetű (500-700 µm) atkák. Testük finoman vonalkázott kutikulával borított. Dorzális oldal: Dorzális szőrök száma 11 pár, a sci és a l4 szőrök hosszúak, oldalain finoman pillásak, a ve szőrök nagyon rövidek, bunkó alakúak és oldalain finoman pillázottak, míg a többi háti szőr hosszabb és finoman pillázott.Ventrális oldal: A ventrális oldalon lévő szőrök rövidek, pillásak, a nagy ivari és a kisebb anális nyílás jól megfigyelhető. A lábakon a szőrök szegélye pillás, néhány sima szőr is megfigyelhető. A karmok erősek, az empodium hosszú, fésűsen fogazott. Az első láb második ízében található az ereynetális szerv. Az első csípő 2, a második 1, a harmadik 3 és a negyedik 1 pillás szőrt visel. A ventrális oldalon 2 pár, az oldalán erősen pillás szőrrel, az apikális rész kihegyesedő. A palpusz terminális része 3 pillás és 1 sima szőrt visel.
Életmódja: A csiga atka leggyakrabban a csigák testének elülső részén figyelhető meg, elsődlegesen a köpenyüreg nyílásának közelében. Gyakran található a köpenyüregben, ahová zavarás esetében visszahúzódhat. Több szerző is feltételezi, hogy a Riccardoella fajok a csigák vérét szívogatják.
A csiga atkák szerepe a biológiai védekezésben: A közel rokon atka, a hazánkból még eddig ki nem mutatott, de várható Riccardoella limacum (Schrank, 1776) faj a csigákra helyezve azok halálát okozza. 30 egyednél a mortalitás 25%-os volt, míg 120 egyednél 90% fölötti mortalitást tapasztaltak. A R. limacum fajnak igen jelentős szerepe van az inváziós, hazánkban is előforduló Cornu aspersum (O.F. Müller, 1774) egyedfejlődésére, ugyanis csökkentette a csiga növekedési sebességét és szaporodási késességét is.
Különböző cserebogarak és virágbogarak atkái
A cserebogarak és virágbogarak jól ismert kártevői a hazai agrár- és természetes ökoszisztémáknak. A fajok egy része a növények gyökerein és a levelein is jelentős kárt okoz, míg más fajok elsődlegesen a gyökerek kártételével, vagy a virág és a virágpor fogasztásával okoznak gazdasági problémákat. Az elmúlt időszakban több cserebogarakon és virágbogarakon élő atka faj került elő.
Coleolaelps agrestis Berlese, 1887
Rövid leírás: A dorzális lemezen a 4. csípő magasságában egy oldalirányú bemélyedés figyelhető meg. A dorzális lemez hátulsó része keskenyebb, mint az elülső. A dorzális lemez szegélyén hosszabb, középső részén rövidebb, tű alakú szőrök ülnek. A dorzális lemezen a kutikula jellegzetes hálózatos díszítésű. A mell lemez, a nőstény ivari lemeze és az anális lemez is hasonló mintázatú, mint a dorzális lemez. A nőstény ivari lemeze hosszú, keskeny. A peritréma csak a második láb csípőjének elülső szegélyéig nyúlik. A ventrális szőrök hosszúak, tű alakúak. Az episztoma sima szegélyű és háromszögletes.
Gazdafaj: Hazánkból keleti cserebogárról (Anoxia orientalis Krynicki, 1832) sikerült gyűjteni.
Hypoaspis krameri Canestrini, 1881
Rövid leírás: A dorzális lemezen bemélyedés nem figyelhető meg, a háti lemez egységes. A dorzális lemezen hosszú, tű alakú szőrök ülnek. A dorzális lemez felszíne sima. A dorzális lemez kaudális részéről és a körülötte lévő lágy kutikuláról hosszabb, hullámos szőrök erednek. A mell lemez, a nőstény ivari lemeze és az anális lemez hálózatos mintázatú. A nőstény ivari lemeze hosszú, kaudális részén kiszélesedik. A peritréma túlér az első láb csípőjén. A ventrális szőrök hosszúak, tű alakúak, az utolsó pár kaudális szőr nagyon hosszú és hullámos. Az episztoma fűrészes szegélyű. A 4. láb combján (femur) és a lábfején (tarsus) nagyon hosszú szőrök találhatóak.
Gazdafaj: Hazánkban csapó cserebogárról (Polyphylla fullo Linnaeus, 1758) gyűjtöttem.
A cserebogarakon élő atkák biológiája: A cserebogarakon élő atkák táplálkozási és szaporodási szokásairól nagyon keveset tudunk. A rokon Coleolaelaps inoinatus Grandi faj a gazdabogarak tojásain és lárváin is megfigyelhető, a tojásokat azonban a megfigyelések alapján nem fogyasztották. A megfigyelések szerint a lárvák közelségében az atkák nagy egyedszámban találhatóak meg és feltételezhetően a kifejlett egyedeket használják arra, hogy az új petéző helyre juthassanak. A vizsgálatok azt is feltételezik, hogy az atkák a bogarak és a lárváik által a kutikulájukon kiválasztott váladékkal táplálkoznak. Egy izraeli vizsgálatában megállapították, hogy cserebogarak fertőzöttsége 80% fölött volt a Coleolaelaps-Hypoaspis fajokkal, és átlagosan 2-100 atka egyedet figyeltek meg a bogáregyedeken.
A Coleolaelaps-Hypoaspis fajok esetleges szerepe a cserebogarak elleni biológiai védekezésben: A megtalált atka fajok a bogarak parazitái, a kutikula által kiválasztott váladékkal táplálkoznak mind a lárvákon, mind a kifejlett bogarakon. Az általam gyűjtött bogaraknál az atka nélküli bogáregyedek jó kondícióval rendelkeztek, míg az atkás egyedek nem vagy alig mozogtak, nappal nem rejtőztek el. Ez alapján azt feltételezem, hogy az atkák jelenléte jelentősen csökkenti a bogár túlélési esélyeit, ezért ezeket az atkákat esetlegesen fel lehetne használni a cserebogarak elleni biológiai védekezésben is, de ezt előbb kísérletesen is igazolni kellene.
Sancassania chelone Oudemans, 1916
Rövid leírás: Kicsi, világos, domború atka. A háti lemez két részre osztott. Az elülső lemezen három pár tű-alakú szőr van, míg a hátulsón 10 pár. Az első epimerális barázda Y-alakú, a második nem zárodik, míg a harmadik és a negyedik gyengén fejlett. A szívólemez nagy.
Életmód: A kifejlett egyedek szerves anyagban gazdag talajban, valamint trágyában élnek. A fiatal egyedek (nimfák vagy hippopusok) különböző bogarak testén találhatóak. Feltételezhető, hogy a nimfák a bábbörből való kibújás közben fertőzhetik meg a talajban a bogarakat.
Gazdafaj: Hazánkban májusi cserebogárról (Melolontha melolontha (Linnaeus, 1758)), erdei cserebogárról (Melolontha hipocastani Fabricius, 1801), áprilisi cserebogárról (Holochelus aequinoctialis (Herbst, 1790)), valamint bundásbogárról (Tropinota hirta Poda, 1761) került elő.
Levéltetvek atkája az Allothrombius pulvinum Ewing, 1917 faj
Rövid leírás: Az élő egyed színe narancssárga, alkoholban tárolva azonban kifehéredik (1. ábra). Az elsődleges háti pajzson három pár szőr és egy pár szenzillum figyelhető meg, míg a másodlagos háti pajzson egy pár pillás szőr. A háti szőrök pillásak és apró, kör alakú lemezeken ülnek (2a. ábra). A hasi szőrök pillásak, az anális nyílás apró, ovális (2b. ábra). Az 1. láb combján (femur) öt, 2. láb combján és térdén (genu) négy pillás szőr van (3b. ábra), a míg lábfején (tarsus) 17. A 3. láb lábfeje 13 szőrt visel. A csípőkön lévő szőrök pillásak számuk: 2-2-1 (3a-d. ábrák). A lábfej (tarsus) végein mindkét karomág nagy és jól fejlett, az empodium hosszú, görbült, karom alakú. A gnathosoma hasi oldalán egy pár pillás szőr van, a palpusz végén négy hosszú, sima szőr és egy pálcika alakú érzékszőr található. A palpusz karma kétágú és tompa. A csáprágó kampós (2c. ábra).
Elterjedés: Széles elterjedésű, kozmopolita faj, Ázsiától Észak-Amerikáig megtalálható, azonban európai előfordulása eddig bizonytalan volt (Zhang és Norbakhsh 1995).
Gazdafaj: Több levéltetűfajról is jelezték. Jelen vizsgálatunkban Dysaphis pyri (Boyer de Fonscolombe, 1841) fajról került elő.
Az Allothrombium pulvinum atkafaj szerepe a kártevők populációinak szabályozásában: Az A. pulvinum atkafaj nem nevezhető levéltetű specialista atkának: míg a lárvák elsődlegesen levéltetvek parazitái, addig a kifejlett egyedek több kártevő csoport ragadozói is lehetnek. Egyes takácsatkafajok (pl. Tetranychus roseus Gutierrez, 1969 és Tetranychus urticae Koch, 1836) aktív mozgású ragadozójaként említik az A. pulvinum fajt Iránból, míg Kínában a Hegesidemus habrus Drake, 1966 poloskafaj ragadozójának számít. Egy szerbiai vizsgálatban a Mamestra brassicae (Linnaeus, 1758) lepkefaj tojásinak pusztításában volt jelentős szerepe, míg Olaszországban a Rhytidodus decimusquartus (Schrank, 1776) és Zyginidia (Zyginidia) pullula (Boheman, 1845) kabócafajok tojásait gyérítette . Feltehetően több kártevő rovarfaj természetes ellensége is lehet, így szerepe az egyes kártevő fajok populációinak szabályozásában további vizsgálatokat érdemelne.